Végső döntést hoztak a Déli Áramlat magyar szakaszáról

Aláírták a Déli Áramlat földgázvezeték magyarországi szakaszáról szóló részvényesi megállapodást Budapesten.

LM
2012. 10. 31. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az aláírás után Baji Csaba elmondta: végső döntést hoztak a Déli Áramlat földgázvezeték 229 kilométeres magyarországi szakaszának megépítéséről, ezt az MVM Zrt. szerda délelőtti közgyűlése megerősítette.

A Hercegszántó és Tornyiszentmiklós közötti vezeték kapacitása mintegy 30 milliárd köbméter lesz évente. A beruházás költsége a tervek szerint 600 millió euró, ennek 70 százalékát fedeznék hitelből. Az átadás időpontja 2016. január 1-je. A Déli Áramlat fontos eleme az európai energiabiztonságnak, Magyarország számára pedig hosszú távú előnyöket és stabilitást nyújt – mondta a Gazprom elnökhelyettese, aki szerint kölcsönösen előnyös, a szomszédos országok érdekeit is figyelembe vevő megállapodást kötöttek. 

Ukrajna felől is importálunk

Az Oroszországból a Fekete-tengeren, Bulgárián és Szerbián át Magyarországra érkező gázvezeték kiemelt jelentőségű, erősíti az ország, illetve az Európai Unió ellátásának biztonságát – közölte az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója. A tulajdonosi megállapodás aláírásával megkezdődhet a hazai szakasz előkészítése, majd megépítése. Baji elmondta: az évi 30 milliárd köbméteres kapacitás a tranzitmennyiséget is tartalmazza, illetve a Déli Áramlaton keresztül Magyarország számára értékesíthető földgázmennyiséget is fedezi. 

A beruházást a magyar kormány támogatja, ezt jelzi a kiemelt projektté nyilvánítása, ami a részvényesi megállapodás aláírásának napján hatályba lép. A MVM és a Gazprom együttműködése biztosítja a beruházás megvalósulásának sikerességét, amely iránt mindkét fél elkötelezett – fogalmazott Baji. Hozzátette: erre az együttműködésre lehet majd alapozni a két társaság hosszú távú kapcsolatát is. Kérdésre válaszolva az elnök-vezérigazgató azt mondta: az infrastrukturális lehetőségek meglesznek Ukrajna felől is a további gázimportra, a Déli Áramlat üzemelése nem jelenti azt automatikusan, hogy Magyarország Ukrajna felől nem importál gázt.

Kiemelt jelentőségű a Déli Áramlat

Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Déli Áramlat földgázszállító-vezeték kiépítéséhez és a vezeték üzemszerű működtetéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben múlt hét csütörtökön megjelent rendeletében.

Orbán és Szijjártó a Gazprom vezérigazgatójával tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán a Parlamentben fogadta Alekszej Millert, a Gazprom vezérigazgatóját és helyettesét, Alekszander Medvegyevet. Sorra vették a folyamatban lévő energiaipari projekteket, különös tekintettel a közös megvalósítás alatt álló Déli Áramlat gázvezetékre.

Vlagyimir Putyin orosz államfő sajtóirodája júliusban azt közölte, hogy várhatóan decemberben elkezdi építeni a Déli Áramlatot a Gazprom orosz és az Eni olasz gázipari cég.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.