Elfogadták a komáromi Duna-híd megépítéséről szóló megállapodást

A magyar Országgyűlés elfogadta a komáromi új Duna-híd megépítéséről szóló megállapodást.

NT
2012. 11. 14. 13:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Völner Pál hozzátette, a híd építése uniós források felhasználásával legkorábban 2014 végén kezdődhet el. Jelentőségét az adja, hogy Komáromnál a meglévő hídra már nem lehet iparfejlesztést alapozni.

Új löketet kaphat a gazdasági fejlődés

Molnár Attila polgármester (Fidesz) elmondta: az új híddal csökkenteni lehet a belvárosok forgalmát, a két város ipari övezeteinek összekötése új lendületet adhat a gazdaság fejlődésének a térségben. A híd a jelenlegi átkelőtől nyugatra épül meg, terveit a Dopravoprojekt és a magyarországi Pont-Terv által közösen alapított Komárno Konzorcium készítette.

Nagy László mérnök, a Dopravoprojekt képviseletében a tervek bemutatásakor korábban elmondta: a híd 600 méter hosszú, öt részes, felfüggesztett szerkezet. A tartószerkezet legjelentősebb része az a 95 méter magas L alakú ferde szerkezet,  és a 3-as tartópont fölött helyezkedik el. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egy oldalas híd csak Kanadában található.

Szlovákia második legnagyobb hídja lesz

A 600 méteres hídhoz a szlovákiai részen 800, a magyar oldalon 1200 méter úthálózat kapcsolódik. Az építkezés részét képezik a gyalogosjárdák és a kerékpárútvonalak. A híd mindkét oldalán készül külön biciklis és gyalogos feljáró, a gyalogosok egy lépcsőn keresztül is feljuthatnak a hídra. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja. A műtárgy 117 méterre magasodik majd a Duna fölé, a tartócölöpök 30-40 méter mélyen nyúlnak a földbe.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.