NGM: közel 40 ezer ember került be a munka világába

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az NGM közlése szerint a 2012. november – 2013. januári időszakban csaknem 38 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Ez 30 hónapja tartó növekedést jelent.

NT
2013. 02. 26. 9:40

Az NGM szerint a kormánynak a foglalkoztatás javítására irányuló intézkedései újra bizonyították, hogy a kedvezőtlen európai makrogazdasági környezet ellenére is képesek biztosítani az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai cél teljesítését, a foglalkoztatási szint emelését. Mindezek eredményeként hazánkban több mint két éve folyamatosan növekszik a foglalkoztatás.

A munkahelyek védelmének és továbbiak teremtésének egyik sarokköve az Orbán Viktor miniszterelnök által július 2-án meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv. Ennek részeként a 25 év alattiak, az 55 év felettiek és a 25–54 éves kor közötti, képzettséget nem igénylő munkát végzők esetében a munkáltatói járulékot a felére csökkentik. A szociális hozzájárulási adóból 2013-tól célzott munkáltatói adókedvezmények vehetők igénybe, amelyeket a pályakezdők, a kismamák, az idősebb munkavállalók, a tartós munkanélküliek és az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők munkába állásáért és munkahelyeik védelméért vezetnek be.

Elemzők szerint nem hozott meglepetést a munkanélküliség és a foglalkoztatás 2012. november és 2013. január közötti alakulását mutató adatsor, véleményük szerint az idén a munkanélküliségi ráta szezonálisan kissé csökkenhet, de éves szinten 11 százalék körül alakul.

Németh Dávid, az ING Bank elemzője elmondta, hogy a munkanélküliségi ráta az év ezen időszakában általában növekedni szokott, így nem jelentett meglepetést a mostani minimális növekedés, és a vártnak megfelelően alakult a foglalkoztatottak száma is, hiszen télen kevesebb szezonális munka van.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank Hungary Zrt. elemzője szerint sem okozott meglepetést a munkanélküliségi adat, 11,1 százalékot vártak erre az időszakra a 11,2 százalékkal szemben. A munkanélküliség emelkedésének szezonális oka volt, és az adat tükrözte a tavalyi negyedik negyedévi kedvezőtlen gazdasági teljesítményt is – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. szenior elemzője szerint a várakozásoknál kissé nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta november–január között az október–december közötti szinthez képest.

A Fidesz szerint a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai is azt mutatják, hogy Magyarország a foglalkoztatás területén is jobban teljesít, és a kormánynak „a problémák iránti érzékenységből fakadó” célzott intézkedései lassan, de folyamatosan meghozzák az eredményüket – jelentette ki Czunyiné Bertalan Judit keddi sajtótájékoztatóján.

Emlékeztetett rá: a KSH tájékoztatása szerint a foglalkoztatottak létszáma 2012. november és 2013. január közt 3,855 millió volt, 39 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A fideszes politikus szerint bár „nem száguldó mértékben” nő a foglalkoztatás, és „nem tartunk még a célnál”, de az adatok azt mutatják, hogy a kormány stabilan jó úton jár, és az intézkedéseivel hosszú távon oldja meg a problémát; azt a problémát, amit a Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy-korszak 2002 és 2010 között okozott azzal, hogy elvették a munka értékét, munka helyett segélyt adtak, és cserbenhagyták a kisgyermekes szülőket, a pályakezdőket, a romákat és az 55 év felettieket is – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit.

Ismertette: a jelenlegi kormány ezzel szemben az elmúlt két évben bevezette a családi adókedvezményt és az egykulcsos adórendszert, emelte a minimálbért, segély helyett tisztességes munkát kínál a legrászorultabb rétegeknek, és szabad vállalkozási övezeteket hozott létre a leghátrányosabb kistérségekben.

Míg a baloldal cserbenhagyta és elzavarta a fiatalokat, a Fidesz-kormány kézzel fogható segítséget nyújt a huszonéves fiatalok számára – áll Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának közleményében. „Magyarország immár jobban teljesít a fiatalok felé tett vállalásaiban is: a 25 év alattiak foglalkoztatását segítő munkahelyvédelmi akció mellett márciustól egy újabb programot indítunk, amely további 7200 pályakezdő fiatal foglalkoztatásának támogatását teszi lehetővé. A Fidesz a fiatalok mellett áll, érdemben segíti őket a munkavállalásban, az otthonteremtésben és a családalapításban is” – zárul a politikus közleménye.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.