Ősszel indul a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások, így a parkolás, az autópálya-használat, a városi közösségi, a helyközi és a vasúti közlekedés válik mobilfizetéssel elérhetővé.

KG
2013. 03. 26. 20:12

A zrt. a partnereivel arra törekszik majd, hogy a szolgáltatások ára ne növekedjen, sőt a távlati célok közt szerepel az is, hogy ezeknek a közszolgáltatásoknak a díjai csökkenjenek. A rendszer által nyújtott szolgáltatások bármilyen típusú és tudású mobiltelefonról elérhetőek lesznek, a mobilvásárlásokat telefonhívással vagy SMS küldéssel is lehet majd intézni. Okostelefont használók díjmentesen letölthetik majd a mobilfizetési alkalmazást.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-t 250 millió forintos alaptőkével hozták létre, ennek az összegnek az alapítástól mostanáig körülbelül a felét kapta meg. A Nemzeti Mobilfizetési Rendszer teljes felépítésének költségvetését a közbeszerzési eljárások lezárását követően hozzák nyilvánosságra.

A zrt. a mobilvásárlások után forgalmi jutalékban és tranzakciós díjbevételben részesül, amit kormányrendelet szabályoz, e bevételekből fedezi működési költségeit. Az MTI arra vonatkozó kérdésére, hogy a rendszer nem ütközik-e uniós versenyszabályokba, a zrt. azt a választ adta, hogy a rendszer nem központosítja a mobilfizetést, kizárólag a közszolgáltatások, azon belül is elsősorban a közlekedéshez kapcsolódó közszolgáltatások mobilfizetéssel történő igénybevételét biztosítja.

Az Országgyűlés még 2011. december 23-án döntött az egységes mobilfizetési rendszer kialakításáról, az elfogadott jogszabály sarkalatos törvénynek minősül. A kormány tavaly decemberben fogadta el a részletszabályokat tartalmazó rendeletet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.