Pozsonyban gyárthatják a Bentleyket

Az angol Bentley azt fontolgatja, hogy új luxusterepjáróját már nem Nagy-Britanniában, hanem Pozsonyban gyártanák.

WL
2013. 03. 19. 16:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Volkswagen-csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója erről Londonban beszélt, megjegyezve: döntés még nem született. Wolfgang Schreiber hozzátette, hogy a következő hetekben el fog dőlni, hol gyártják majd az új terepjárót. A Bentleyk jelenleg a nagy-britanniai Crewe-ben készülnek. A VW-csoport pozsonyi gyártóbázisán egy új üzemben 2014-től terepjárók karosszériáját állítják elő.

A VW a többi autógyárhoz hasonlóan elsősorban az erőteljesen bővülő kínai keresletnek köszönheti jó teljesítményét. A Bentleyket előállító vállalat működési eredménye tavaly 100 millió euróra szökött fel az egy évvel korábbi 8 millióról, a bevételek 30 százalékkal 1,45 milliárd euróra nőttek. Tavaly a 4000 főt foglalkoztató nagy-britanniai központi gyárban 8510 gépkocsit szereltek össze, 22 százalékkal többet, mint 2011-ben. Az autók 87,3 százaléka ment külföldre, elsősorban Kínába és az Egyesült Államokba. A Bentley fennállása óta tavaly fordult elő először, hogy nem Nagy-Britanniában, hanem Kínában adták el a legtöbb járművet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.