Az államháztartás pénzforgalmi hiányának módosított törvényi előirányzata 881,3 milliárd forint 2013-ra. Az NGM közleménye szerint az államháztartáson belül a központi költségvetés 137,5 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 0,6 milliárd forintos többlettel, míg az elkülönített állami pénzalapok 17,2 milliárd forintos hiánnyal zártak.
A múlt év márciusában az államháztartás központi alrendszerének deficitje 230,9 milliárd forint volt, az első három hónapban a hiány 517,5 milliárd forintot tett ki, ami az akkori éves előirányzat 85,2 százalékával volt egyenlő.
A központi költségvetés március havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 223,0 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek – főként az általános forgalmi adó – előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.
Idén márciusban a társasági adóból a központi költségvetésben 22,7 milliárd forint bevétel keletkezett, mely 24,3 milliárd forintos befizetés és 1,6 milliárd forint kiutalás különbözeteként képződött. Az egyenleg a tavalyi év azonos időszakához képest 1,2 milliárd forinttal teljesült alacsonyabban. Az egyszerűsített vállalkozói adóból a tárgyhónapban 1,5 milliárd forint bevétel keletkezett. Az adózók 2013. március hónapban 0,2 milliárd forinttal (11,0 százalékkal) kevesebb adót fizettek be, mint a 2012. év azonos időszakában.
A pénzügyi szervezetek 2010-ben bevezetett különadójaként márciusban a központi költségvetésnek 36,1 milliárd forint bevétele keletkezett, amely 6,5 milliárd forinttal (15,3 százalékkal) alacsonyabb a 2012. évi azonos havi befizetésnél. A szintén 2010-ben bevezetett egyes ágazatokat terhelő különadóból 2013 márciusában 0,1 milliárd forint bevétel származott. Ez a bevétel a tavalyi év azonos időszakának 30,6 százaléka. 2013. január 1-jétől az adónem megszűnt, de az áthúzódó pénzforgalmi hatás miatt idén még jelentkezett befizetés.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!