A ciprusi helyzet is megerősíti a bankunió szükségességét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Unió stabilitásának megerősítéséhez rendkívül fontos az Írország által is szorgalmazott bankunió létrehozása.

NT
2013. 04. 17. 1:39

A nagykövet szerint szintén az unió stabilitását erősítené és a gazdasági növekedést ösztönözné, ha sikerülne tető alá hozni az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi megállapodást. Barack Obama amerikai elnök januárban azt mondta, hogy országának fontos a megegyezés az unióval – emlékeztetett a diplomata, hozzátéve, reméli, hogy még az ír elnökség alatt megkezdődhetnek a témában a tárgyalások.

Kiemelte: Írország szeretné, ha folytatódna az unió bővítése, hiszen az új országok csatlakozása a régi tagállamoknak is előnyös, nemcsak gazdasági okokból, hanem a béke és a stabilitás biztosítása miatt is, ezért az ír elnökség mindent megtesz a bővítésért. A diplomata üdvözölte, hogy júliusban Horvátország az unió tagja lesz, továbbá azt is megjegyezte, hogy támogatják a Szerbia és Koszovó közötti párbeszédet is.

Kevin Dowling hangsúlyozta: az EU-nak növelnie kell globális szerepvállalását a kereskedelemben és a fejlődő országok segítésében. Az EU a legnagyobb kereskedelmi blokk, 500 millió fogyasztóból álló piac, amely sok országnak nagyon vonzó, ezért keresik a kereskedelmi megállapodás lehetőségét az unióval – magyarázta. A fejlődő országok támogatásáról kifejtette: az EU és Írország mindig is élen járt a segélyezésben, még akkor is, amikor a gazdasági helyzetük nem volt kedvező. Az EU vezető szerepét mindenképpen meg kell őrizni a szegényebb országok támogatásában – mondta.

Írország az év elején vette át a soros elnöki feladatokat Ciprustól. Írország az ír–litván–görög elnökségi trió tagja, 1973-as uniós csatlakozása óta hetedik alkalommal látja el az elnökségi feladatkört.

A diplomata a magyar–ír gazdasági és kulturális kapcsolatokat egyaránt kitűnőnek értékelte. Sok ír él Magyarországon, és több ír vállalat is működik itt – közölte. Kifejtette: a magyar egyetemeken is sok ír hallgató tanul, és néhány vidéki város, Szombathely és Győr is szoros kapcsolatokat ápol Írországgal. Hozzátette: júniusi ideérkezésekor meglepve és örömmel tapasztalta, hogy a magyarok milyen széles ismeretekkel rendelkeznek az ír irodalomról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.