A hatóság már nem csak egy bunkósbot

A Fidesz szerint Magyarország a fogyasztóvédelem területén is jobban teljesít az előző évekhez képest.

GB
2013. 04. 16. 13:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának alelnöke, Zsigó Róbert szerint az elmúlt három évben sok pozitív dolog történt ezen a területen. Például a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mára már nemcsak egy „bunkósbot”, amivel a vállalkozásokat lehet fenyegetni, hanem egy rugalmasabb, nyitottabb és sokkal több információt átadó szervezet lett, amelyre a fogyasztók és a vállalkozások is számíthatnak – mondta.

Kiemelte a nemrégiben elfogadott szociális közműszolgáltatásokról szóló törvényt, amely az időseket és a fogyatékkal élőket védő rendelkezéseket vezetett be. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztóvédelmi bizottság kedden nyílt napot tart, amelyen a veszélyeztetett társadalmi csoportokkal, fiatalokkal, idősekkel és a fogyatékkal élőkkel foglalkozik.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság portálunkon blogot vezet, melyet itt érhet el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.