A nyugdíjasok pénztárcájában turkál a brit miniszter

Akik gond nélkül ki tudják fizetni fűtésszámláikat, buszbérletüket és televízió-előfizetési díjukat, az erre kapott állami juttatásokat adják vissza a költségvetésnek.

LM
2013. 04. 28. 15:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Iain Duncan Smith a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív vasárnapi lapnak kijelentette: arra biztatná azokat az időseket, akik gond nélkül ki tudják fizetni fűtésszámláikat, buszbérletüket és televízió-előfizetési díjukat, hogy az erre kapott állami juttatásokat adják vissza a költségvetésnek.

Duncan Smith a bizonyos életkor felett mindenkinek járó ellátások évi kétmilliárd fontos (több mint 700 milliárd forintos) költségét már korábbi nyilatkozataiban is „anomáliának” nevezte. A vasárnap megjelent interjúban a szakminiszter kijelentette, hogy a kormány nem tervezi e szociális juttatási rendszer átalakítását, ám ő személyesen arra kérné a jómódú nyugdíjasokat, hogy az e célra kapott állami segélyeket egyszerűen fizessék vissza a pénzügyminisztériumnak. „Rajtuk múlik, hogy visszaadják-e, ha nincs rá szükségük (...) én mindenkit, aki olvassa a Telegraphot, és nem szorul rá (e juttatásokra), arra bíztatok, hogy adja vissza” az e célokra kapott pénzt.

Nagy-Britanniában az állami nyugdíjra jogosultak minden télen 200 font (72 ezer forint) fűtési segélyt kapnak – az összeg a 80 éven felüliek esetében 300 fontra emelkedik –, a 60 éven felülieknek nem kell receptdíjat fizetniük a körzeti orvos által felírt gyógyszerek után, az állami nyugdíjra jogosító korhatár felett – országrészenként különböző mértékű – kedvezmények járnak a tömegközlekedési bérletek árából, és a 75 éven felüli nyugdíjasok mentesülnek az évi 145,50 fontos (52 ezer forintos) televízió-előfizetési díj alól is.

A mindenkinek járó szociális juttatások ellen több jómódú brit nyugdíjas korú is felemelte már szavát. Lord Alan Sugar nagyvállalkozó, akinek a The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap által a leggazdagabb ezer britről évente összeállított vagyonlista az idén 860 millió fontos (307 milliárd forintos) vagyont mutatott ki, nemrég felpanaszolta, hogy egyszerűen nincs jogi lehetősége a neki is járó 200 fontos téli fűtéssegély visszautasítására.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.