A nemzetközi tanácsadó cég 300 autógyártót és beszállítót kérdezett meg a régióról: Lengyelország összességében 2011-hez képest 17 százalékponttal jobb osztályzatot kapott a lehetséges befektetőktől, viszont a vizsgált 18 ország közül a tizenötödik helyen végzett a régióban a termékinnovációt, illetve a minőséget tekintve. A hatékonyság területén a tizenkettedik helyen áll az ország. Lengyelországban három külföldi autógyár, a Fiat, a Volkswagen és az Opel végez összeszerelő tevékenységet.
Szintén az Ernst&Young felmérése mutatott rá arra is, hogy a magyar autóipari piac Európa egyik legversenyképesebbje. A cég kimutatása szerint a költséghatékonyság jelentősen javult Magyarországon az elmúlt két évben. A megkérdezett autóipari gyártók és beszállítók szerint a kontinensen hazánk a harmadik helyen szerepel a listán. A válaszadók 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rendkívül, 46 százalékuk pedig úgy, hogy eléggé versenyképesnek tartja az országot. Az európai lista első helyén Csehország, második helyén Szlovákia szerepel.
Az SX4 új generációja a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatkozott be, és az első tört évben már 300 darab eladásával számol a gyártó, később éves szinten 900 darabbal, exportra is szánnak belőle. Az új modell prototípusának fejlesztésére és a sorozatgyártás előkészítésére 200 millió eurót fordított a Magyar Suzuki.
A Mercedes–Benz kecskeméti gyárában a B osztályra és az új CLA-ra beérkezett nagyszámú megrendelés kielégítése végett 2013 áprilisával a termelést a szombati műszakokra is kiterjesztik – közölte a Mercedes–Benz Hungária Kft. marketing- és PR-vezetője március 9-én.
A kormány február 26-án kötött stratégiai megállapodást az Audival. Az Audi Hungaria Motor Kft. 2012-es termelési adatainak tanúsága szerint minden eddiginél több motort gyártott a győri üzem 2012-ben.
Elemzők szerint a járműipari termelés bővülésének köszönhetően javulhat Magyarországon az ipar teljesítménye a következő hónapokban. Hazánk gazdasági növekedési lehetőségei a világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak – mondta korábban Orbán Viktor miniszterelnök.