Drágultak a bankszámlák

Még mindig nem állt meg a bankszámlák drágulása, holott a tranzakciós illeték januári bevezetése óta a pénzintézetek már többször is emeltek az áraikon.

Magyar Nemzet
2013. 04. 20. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább drágultak a bankszámlák az elmúlt hetekben. A különböző díjak, költségek emelkedése már hónapok óta tart, és nagyrészt a tranzakciós illeték bevezetése miatt. A szakértők ugyanakkor úgy gondolják, a jelenlegi áremeléseknek már nem sok köze lehet a pénzmozgásokra kivetett köztehernek, azt ugyanis a bankok az év első két hónapjában már beépíttették az áraikba. Homa Péter, a Bankkártya.hu elemzője a Magyar Nemzetnek elmondta: márciusban szinte minden bank módosított a bankszámlák díjain, és szinte kivétel nélkül megemelték az ügyfelekre háruló költségeket. A pénzintézetek általában a számlavezetési díjakon, a készpénzfelvételek és az átutalások árán változtattak, de többen szűkítették a korábban ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások körét is. Az ingyenes készpénzfelvételt például több bank is fizetőssé tette az elmúlt hónapban. A szakértők szerint a jelenlegi módosításokat már csak azért sem magyarázhatja a tranzakciós illeték bevezetése, mert annak januári életbe lépése óta a bankok többször is változtattak a számlák árain, vagyis több lépésben is alkalmazkodhattak az új helyzethez.

Homa Péter szerint a tavaszi számladrágulás egyáltalán nem számít szokatlannak, mivel a bankok ekkor kalkulálják bele a pénzromlást a díjaikba, ám a márciusi áremelések az inflációs adatok hiányában erre még nem adnak lehetőséget, így nagyrészt ez az ok is kizárható. Persze mindebből az következik, hogy az infláció beárazása miatt a következő hónapokban ismét drágulásra kell majd számítani.

(Csécsi László)

A teljes cikket a szombati Magyar Nemzetben olvashatja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.