E-útdíj: megköttetett a szerződés

Szerződést kötött az i-Cell és az ARH társaságból álló, kizárólag magyar tulajdonú konzorciummal az e-útdíj megvalósítására az Állami Autópálya Kezelő.

KG
2013. 04. 24. 18:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei kaphatnak lehetőséget az ország 6318 kilométernyi közútját lefedő hálózat kiépítésére. A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis kompatibilis az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS).

A július 1-jén induló használatarányos útdíjfizetési rendszer minden 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművet érint a kijelölt útszakaszokon, amelyek együttes hossza 6318 kilométer – közölte az NFM. A fizetési kötelezettséget a rendszer az úthasználat arányában, a kedvezményeket a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján határozza meg.

A tárca válasza szerint a határidőre történő bevezetés biztosítja a költségvetés számára a tervezett bevételt. Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.

Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, továbbá megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon áthaladó teherforgalom résztvevői igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével tehermentesíthetők az eddig jelentős tranzitforgalommal sújtott települések, az érintett városokon és falvakon áthaladó teherforgalom csökkenése elősegíti a környezetszennyezés visszaszorítását és növeli a közúti közlekedés biztonságát – hangsúlyozta a tárca.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.