Nőtt a hazánkba érkező turisták száma

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Malév 2012 eleji csődje és a fapados légitársaságok térnyerése átalakította a Magyarországra érkező utazóközönség szerkezetét.

MD
2013. 04. 14. 8:13

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) főtitkára szerint a magyar légitársaság csődje ellentmondásos hatást fejtett ki Budapest turizmusára. Az európai nagyvárosokban a hagyományos légitársaságok lényegében versenytárs nélkül maradtak, így emelni tudták a repülőjegyárakat. Ez kedvezőtlenül érintette az üzleti utazókat, mivel a Malév egy-egy nagyobb esemény résztvevőinek korábban csoportos kedvezményeket adott. Ugyanakkor több fapados légitársaság – mint a Ryanair és a Wizzair – igyekezett élni a piaci lehetőséggel, ezért olcsón árulták jegyeiket, ami elősegítette a Budapest iránti külföldi kereslet növekedését. Olyan helyekről is érkeztek Budapestre, ahonnan korábban nem volt légi kapcsolat. Ezek hatására dinamikusan nőtt a szabadidős, városlátogató turisták száma, akik jellemzően keveset költenek, és az olcsó szállodákat, szolgáltatásokat keresik – közölte a főtitkár.

A kisebb költőképességű városlátogató turisták arányának növekedése és az üzleti szegmens részarányának csökkenése pozitívan érinti a középkategóriás – főleg háromcsillagos –, és negatívan az ötcsillagos hoteleket. Ezt igazolja az MSZÉSZ Trendriport elemzése is, amely szerint a 2012-es budapesti REVPAR mutató, az egy kiadható szobára eső bevétel a háromcsillagos szállodákban 10,6 százalékkal, az ötcsillagos kategóriában 6 százalékkal, a négycsillagosban pedig 4,2 százalékkal nőtt a az előző évhez képest.

Az MSZÉSZ 2013-ra a tavalyi tendenciák folytatódásával számol, a belföldi kereslet stagnálását, a külföldi kereslet kismértékű javulását várja Budapesten.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.