Az adatnyilvántartás kezdete, 1990 óta még soha nem értékesítettek ilyen kevés gépkocsit az EU mostani 27 tagállamában. Az európai autóipari szakmai képviseleti szervezet, az ACEA (Association des Constructeurs Européens d’Automobiles) adatai szerint februárban 795,5 ezer kocsit adtak el, 10,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Már a januári értékesítési adat is történelmi mélypont volt a hónapra vonatkozóan. Az év első két hónapjában az eladások éves bázison 9,5 százalékkal, 1,68 millióra csökkentek.
Az eladások januárhoz hasonlóan februárban is csak Nagy-Britanniában emelkedtek, mégpedig 7,9 százalékkal. Németországban még a krízis által erősen érintett Spanyolországnál is nagyobb mértékben esett vissza az autóértékesítés: 10,5 százalékkal, míg Spanyolországban 9,8 százalékkal. Franciaországban 12,1, Olaszországban pedig 17,4 százalékkal csökkentek a gépkocsieladások.
A német gyárak eladásai kissé jobbnak bizonyultak ugyan a piaci átlagnál, de a trend alól nem tudták kivonni magukat. A legkisebb mértékben a Daimler eladásai csökkentek, 1,8 százalékkal. A BMW 2,5, a Volkswagen pedig 7,4 százalékkal kevesebb autót adott el. Az Opel–Vauxhall értékesítése 15,8 százalékkal esett vissza.