Utak újulnak meg Hevesben az Új Széchenyi Terv keretében

Az Új Széchenyi Terv keretében Heves megyében az idén megújul három, Verpelét térségében található mellékút.

MD
2013. 04. 30. 21:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mázsi Attila, a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a keddi projektnyitó tájékoztatón elmondta, az összesen 10,4 kilométernyi alsóbbrendű út felújítására 1,35 milliárd forintot fordítanak az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás felhasználásával.

A program keretében az év végéig megújul a Verpelét–Sirok összekötő út 2,6, valamint a Gyöngyös–Verpelét–Eger összekötő út két szakasza 7,8 kilométer hosszon. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közel 30 ezer kilométernyi közutat kezel országszerte, ebben az évben 600 kilométer felújítására lesz lehetőség közel 87 milliárd forintból – mondta a vezérigazgató.

„Ez csepp a tengerben, célunk tehát, hogy az Európai Unió következő, 2014-ben kezdődő pénzügyi ciklusában még több felújítás valósulhasson meg” – hangoztatta Mázsi Attila.

Horváth László Heves megyei kormánymegbízott kifejtette: a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés csak akkor lehet stabil, ha a vidék érhálózatát jelentő alsóbbrendű utak épek.

Gutyán Gergely, a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője emlékeztetett: Heves megyében 2007-től 2013 áprilisáig kilenc közlekedésfejlesztési projekt 6 milliárd forintos támogatást kapott, melyből 4,5 milliárd forintot már ki is fizettek.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.