Van igény a gyulaira Oroszországban

Korábban Gyuláról csak turistaszalámit szállítottak Oroszországba, ám most a gyulai prémiumtermékek iránt is van érdeklődés az orosz piacon.

TK
2013. 04. 12. 19:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gyulahús és a kaposvári Kométa Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár moszkvai látogatása során mutatta be termékeit az orosz agrártárca vezetőinek és kereskedelmi cégeknek. A két húsipari cégnek a Vidékfejlesztési Minisztérium adott lehetőséget a bemutatkozásra, a további keleti terjeszkedés elősegítésére.

Daka Zsolt elmondta: tárgyaltak jelenlegi és régi partnereikkel, és igyekeztek felkelteni újabb orosz kereskedelmi cégek érdeklődését. Az ügyvezető szerint a tárgyalások alapján reális az esély az exportpiaci részesedés érdemi növelésére Oroszországban.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere kiemelte, hogy a kormány és az önkormányzat összefogásával sikerült a gyulai húsipart újjászervezni, további cél a hazai és a külföldi piaci megrendelések növelése. Úgy vélte, a Vidékfejlesztési Minisztérium diplomáciai segítsége, Budai Gyula államtitkár és Alekszandr Csernogorov agrárminiszter-helyettes közötti tárgyalások érdemben segítik a gyulai húsipar stabilitásának megőrzését.

A Gyulahúsnál a termelés február 10-én indult, a társaság a felszámolótól bérli a régi húsipar épületeit és eszközeit. Két hónap alatt három kamion húsipari terméket gyártottak az orosz piacra. A cég az idén 5,3 milliárd forint árbevételt tervez, ebből az export 1,7 milliárd forint. Az orosz piaci érdeklődés alapján az export várhatóan meghaladja a tervezett nagyságrendet. A társaság jelenleg Angliába és Csehországba szállít termékeket, és tárgyalásokat folytat horvát és a német megrendelőkkel is – tette hozzá Daka Zsolt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.