Bővül az otthonteremtési támogatások köre

Négy korábbi rendeletet módosított a kormány, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

BL
2013. 05. 02. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú állami támogatásáról szóló, 2009-ben hozott kormányrendelet módosítása kiegészíti a támogatottak körét. Így támogatásra jogosult a menekült vagy oltalmazott is, ha van ilyen jogállása.

A lakásépítési támogatásról (régi nevén a szocpolról) szóló 2011-es rendelet szerint támogatás annak jár, aki – ha maga építi a házát – a bekerülési költség 70 százalékáról számlát mutat be. A kiegészítés szerint aki árverésen vásárol lakást, annak a számla benyújtásakor a 70 százalékos kötelezettségből levonható az árverési vételár.

A lakásépítési támogatás összege a gyerekek számától, a lakás nagyságától, valamint a lakás energetikai besorolásától függ. Ha a felépült lakás energetikai besorolása jobb lett annál, mint amilyenre a támogatást igényelték, akkor a jobb minősítéshez tartozó támogatásra jogosult. Ezt a szabályt a módosítás kiegészíti azzal, hogy ilyenkor a támogatást folyósító bank az eredeti támogatási szerződést módosítja. Ha hitelt is vett fel a vásárlásra – építésre – a támogatott, akkor a még ki nem fizetett hitel összegét kell csökkenteni a támogatás többletével. Ha nem vett fel hitelt, akkor a bank a számlájára utalja a különbözetet.

A lakásépítési támogatást, lakás vásárlása esetén a lakásra vonatkozó adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül, építés esetén a használatbavételi engedély kiadása előtt kell kérni a hitelintézettől. A módosítás kimondja: aki a határidőn belül nem kérte a támogatást, az később nem tarthat igényt rá.

Az otthonteremtési kamattámogatásról szóló – szintén 2011-es – kormányrendelet eredeti szövege szerint, aki lakást vásárol, annak a támogatás igénylésekor igazolnia kell azt, hogy a vételár saját erőnek számító 90 százalékát átutalta az eladónak. A módosítás ezt kiterjeszti a lakáscserére is. Ott az értékkülönbözet saját erejének a 90 százalékát kell átutalni a kamattámogatási kérelem benyújtásáig.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.