Egyre több ingatlan cserél gazdát a Balatonnál

A Balatonnál az idén az első négy hónapban 15 százalékkal magasabb volt az ingatlanforgalom, mint tavaly.

KG
2013. 05. 22. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vevők javarészt magyarok, Budapestről, valamint annak agglomerációjából, továbbá Győr-Moson-Sopron megyéből érkeznek. Külföldi érdeklődők továbbra is csak kis számban fordulnak elő. A válság előtt, 2007-ben 3859 lakóingatlan cserélt gazdát a Balatonnál. Ez a múlt évre 1200-ra csökkent. Tavaly az első négy hónapban 20 százalékos volt az adásvételek bővülése, az év mégis rosszabbul zárult, mint a 2011-es, amikor még 1632 lakóingatlan cserélt gazdát.

Siófok környékén a 12-13, és a 20-25 millió forintos áron kínált családi házakra és nyaralókra mutatkozik komoly kereslet. Balatonfüreden és környékén a 10-12 millió forintos lakások iránt érdeklődtek a vevők leginkább, illetve a 25-30 milliós családi házakra, valamint a város vonzáskörzetében a 15-20 millió forintos családi házakra, nyaralókra volt igény.

Az árak továbbra is nyomottak, a válság előttinél 20 százalékkal alacsonyabbak. Siófokon és környékén a használt családi ház és nyaraló fajlagos ára 160 ezer forint négyzetméterenként. Balatonfüreden 180 ezer, Keszthelyen 135 ezer, míg Balatonlellén 140 ezer forint a fajlagos ár.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.