Időben lecserélik a pénztárgépeket

A gyártók szerint tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje. Varga Mihály vezetésével a múlt pénteken volt egyeztetés a kérdésről.

WA
2013. 05. 14. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyártók szerint tarthatónak tűnik a pénztárgépek átállításának június végi határideje – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyi helyettes államtitkára kedden.

Varga Mihály miniszter vezetésével múlt pénteken volt egyeztetés a kérdésről a pénztárgépek gyártóival, valamint az adóhatóság és az engedélyezési hatóság képviselőivel – mondta a helyettes államtitkár, aki bár bizakodó, nem zárta ki, hogy gondot jelenthet a számítástechnikai alkatrészek tömeges beszerzése. Pankucsi Zoltán hozzátette: az adóhatóság figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat, és nem fogja megbüntetni azokat, akik önhibájukon kívül nem tudják határidőre lecserélni pénztárgépeiket.

A technikai háttérről elmondta: azoknál a pénztárgépeknél, ahol már jelenleg is működik elektronikus napló, elegendő lesz egy szoftverfrissítés, míg a többi gépnél a hardver cseréjére is szükség lesz. A gyártók tájékoztatása szerint a tesztelések befejeződtek, és az engedélyezési hivatalhoz is befutottak az első kérelmek – közölte a helyettes államtitkár.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára április végén a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy az első félévben nagyobb számban megindulhat a pénztárgépek cseréje. Varga Mihály korábban a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta: az év közepétől működni fog a rendszer. A pártok mellett a civil szféra is reménykedve fogadta a pénztárgépek netes ellenőrzésének tervét. A cél egy manipulálhatatlan, zárt rendszer, a várt bevétel jelentős.

Ismert, Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben jelentette be azt az egyenlegjavító csomagot, melynek része volt a pénztárgépek Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) történő összekapcsolásából származó bevételnövekedés. A kormány 95 milliárd forintos többletbevételt remél az adóbeszedés hatékonyságának növelésétől.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.