Magyarország regionális légügyi központ lesz

Átadták a Wizz Air légitársaság repülésszimulációs és képzési központját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken.

BL
2013. 05. 03. 12:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A légitársaság 4,5 milliárd forintos beruházással létrehozott képzési központjában egy teljes Airbus A320 repülőgép-szimulátort helyeztek el, később pedig két utastérmásolattal és a tűzoltás gyakorlására kialakított egységgel egészítik ki. A költségek tartalmazzák a 10 éves üzemeltetést is.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson kiemelte, hogy az oktatási központ létesítése Magyarország sikerének egyik további előmozdítója lehet, amely munkahelyek létrehozásához járul hozzá. A Wizz Air légitársaság, valamint a HungaroControl légiirányító cég teljesítményét figyelembe véve Magyarország jó úton halad azon az úton, hogy regionális légügyi központtá váljék – jelentette ki a miniszter. Németh Lászlóné hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások teljesítménye bizakodásra ad okot, hiszen több példa is mutatja, a magyar cégek munkájuk révén részesei lehetnek világszínvonalú fejlesztéseknek.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója kiemelte, hogy a légitársaság teljes belső munkaerőképzését hozta Budapestre a Budapest Airport és a holland Flight Simulation Company (FSC) céggel való együttműködés révén. A Wizz Air folyamatosan növekvő légitársaság, jelenleg 1500 pilótát és légiutaskisérőt alkalmaz, a következő 10 éven belül a foglalkoztatottak létszáma 5000-re növekszik – jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint teljesítményük hozzájárul a magyar turizmus bővüléséhez is.

Bob van Balen, a képzési központot üzemeltető holland cég, az FSC ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a Wizz Airrel hosszú távú együttműködés elé néznek, szimulátoruk 100 százalékban a légitársaság képzését szolgálja.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.