Nagyon komoly vádakkal illették az Apple vállalatot

Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az amerikai Apple vállalatot a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában.

NT
2013. 05. 13. 9:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állami támogatású kínai jogász szövetség alá tartozó szervezetet a jogi kérdésekkel foglalkozó központi napilap, a Facse Zsipao idézi terjedelmes cikkében. Az egyesület azzal vádolja az amerikai óriásvállalatot, hogy az a világhálót és internetes boltját felhasználva kerüli meg a Kínában kereskedő külföldi vállalatokra vonatkozó előírásokat, és nem fizet importadót a kínai lakosoknak eladott szoftverei után. A szervezet vezetője, Ho San a jogellenes gyakorlat felfüggesztésére szólította fel az Apple-t, mondván: az állami előírások alól egyik cég sem vonhatja ki magát.

A vállalatot korábban a Zsenmin Zsipao pornográf tartalmak terjesztésével gyanúsította meg. A központi pártlap szerint a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig – a Hszinhua hírügynökség állítása szerint – hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban.

Ezekre a vádakra is utalva a fogyasztóvédelmi jogászok egyesületének ügyvezető igazgatóhelyettese, Cao Szan-ming úgy fogalmaz: a kínai hatóságok kötelessége, hogy „a jog és a fogyasztók védelmét, valamint a nemzeti méltóság megőrzését” szem előtt tartva alaposan kivizsgálják az ügyet.

A hivatalos kínai média az utóbbi hetekben többször cikkezett az Apple-lel kapcsolatban. A fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásában a kínai központi televízió (CCTV) a vállalat kettős gyakorlatára mutatott rá: a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció. A Zsenmin Zsipao ezt követően „pökhendinek” nevezte a vállalatot, hiányolva annak válaszát a felmerült kritikákra. A bocsánatkérésre végül április elején került sor, Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a cég honlapján kínai nyelvű közleményében kért elnézést.

A Zsenmin Zsipao felmérése szerint a botrány után az újság általi közvélemény-kutatásban részt vevők 60 százaléka szerint romlott a vállalat megítélése; a megkérdezettek csaknem egyötöde azt állította, nem vásárol többet a cég termékeiből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.