Optimistábbak a magyar vállalatok

Hosszú idő után a magyar vállalatok várakozásai enyhén pozitív irányba mozdultak el csökkenő bizonytalansági mutató mellett – közölte Parragh László.

2013. 05. 14. 14:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kamara 3500 vállalat áprilisi válaszai alapján összeállított első félévi konjunktúramutatója az októberi 1,9 pontról 2,3 pontos emelkedést követően 4,2 pontra emelkedett, ami kismértékű fellendülést vetít előre a következő félévre. Parragh László elmondta, az ágazatok között a kereskedelmet kivéve minden szektorban emelkedett a konjunktúramutató, főleg az ipari vállalatok és az építőipar körében.

Továbbra is a külföldi tulajdonú, exportra termelő cégek várakozásai a leginkább pozitívak, míg a hazai, belső piacra szállító kis cégek még mindig negatívan látják kilátásukat a következő időszakra – közölte a kamara elnöke. Parragh László felhívta a figyelmet arra, hogy a német és a magyar gazdaság között szoros kapcsolat van. A német gazdasági előrejelzés az idén 1 százalék alatti, jövőre mintegy 2 százalékos növekedéssel számol, és ez remélhetőleg húzza majd a magyar gazdaságot is, annak ellenére, hogy a magyar gazdaság kezd némileg lemaradni a némettől. A kamara elnöke szerint emögött az húzódhat meg, hogy a németek korábban tették meg a versenyképesség megőrzéséhez szükséges intézkedéseket.

Elmondta, a vállalkozások a következő félévben a munkaerő-kereslet stagnálására számítanak, ezért – a szezonális hatástól eltekintve – nem várható munkaerő-piaci bővülés az idén. Az ágazatokat tekintve az építőipari cégek enyhén növekvő munkaerő-keresletet, a kereskedelmi cégek elbocsátást, a külföldi tulajdonú, exportra termelő cégek pedig kismértékű munkaerő-felvételt jeleztek. A kamara felmérése szerint a következő hat hónapra a beruházási szándékokat mérő mutató a tavaly októberi 24 pontos csúcsról 6 pontra esett vissza, amivel hároméves mélypontot ért el, és ezek alapján a következő félévben a beruházási aktivitás visszaesésére lehet számítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.