Változnak a lakhatási támogatás szabályai

Jövő csütörtöktől kéthavi lakhatási támogatás egy alkalommal megelőlegezhető.

NT
2013. 05. 29. 22:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A munkába járás terheit csökkentő, 1998-ban hozott rendelet újabb módosítását tartalmazó jogszabály 6 óráról 5 órára csökkenti a munkahely és a lakóhely közti, napi, tömegközlekedéssel történő munkába járás idejét mint a lakhatási támogatás egyik feltételét.

A lakhatási támogatás időtartama továbbra is legfeljebb 18 hónap, amely három egyenlő részre bomlik, és az időlépcsők szerint csökken a támogatás összege. Maga a támogatás nem csökken – például alapesetben, lépcsőnként – 100-60-40 ezer forint, viszont az egyes lépcsők nem 6 hónaposak, hanem a támogatási idő egyharmadának megfelelő ideig tartanak. Vagyis aki csak 12 hónapra veszi igénybe a támogatást, annak háromszor 4 hónaphoz jár az előbbi – fokozatosan csökkenő – támogatás.

Jelenleg csak a munkaviszony megkötése előtt igényelhető a lakhatási támogatás, a jövőben a jogviszony létesítésétől számított 30 napig is megtehető. Kiegészítésként került be a rendeletbe az, hogy a támogatás ügyintézési határideje 45 nap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.