2383 forint lesz a minimális rezsióradíj

Július első napjától 2383 forint lesz a minimális építőipari rezsióradíj, amely szakmai konszenzussal született.

NT
2013. 06. 11. 18:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A minimális rezsióradíj mostani megállapítása összefügg a lánctartozások felszámolásával. Ennek oka ugyanis az irreálisan alacsony ár, amely miatt a fővállalkozó partnerei kifizetetlenek maradnak.

A kormány április 9-én hirdette ki, az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is.

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíjnál. A szakma által meghatározott építőipari minimális rezsióradíjat a  július 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.