A magyar gazdaság sikere múlhat ezen

Szijjártó Péter úgy látja, a százezreket foglalkoztató jármű- és elektronikai ipar teljesítményén is múlik, hogy mennyire pörög a magyar gazdaság.

NT
2013. 06. 03. 11:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) és a Magyar Gépjárműipari Szövetség (MGSZ) közös rendezvényén az államtitkár kiemelte: ha a jármű- és elektronikai ipari vállalatok sikeresek, akkor eredményesek a beszállító cégek is, így a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) is sikeresek lehetnek. Ez azért fontos, mert a kormány a magyar kkv-kat tekinti a nemzetgazdaság lelkének – mondta Szijjártó Péter.

Az AmCham és az MGSZ A magyar gazdaság zászlóshajói: a jármű- és az elektronikai ipar címmel rendezett hétfőn konferenciát, amelyen a két iparágban működő vállalatok vezetői vitatják meg az aktuális kérdéseket. A kormány azt tűzte ki célul, hogy MagyarországEurópa termelési központja legyen, és ennek elérésében a jármű- és az elektronikai iparnak van az egyik legnagyobb szerepe – vélekedett Szijjártó Péter. Elmondta, a járműipar több mint 100 ezer embernek ad munkát, ebben nagy szerepe van a munkaerő hatékonyságának, az infrastrukturális adottságoknak, illetve annak, hogy azok az értékesítési pontok, ahová a járműipari export alapvetően irányul, földrajzilag közel vannak Magyarországhoz. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy tavaly Magyarországon volt a 11. legkedvezőbb járműipari környezet világszerte, és az a cél, hogy a jövőben ez a szám egyszámjegyű legyen.

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar exportteljesítmény jelentős részét adja a járműipar, a Magyarországon gyártott motorok 80, az autóknak pedig a 90 százalékát exportálják. A kutatás-fejlesztés támogatására is nagy hangsúlyt fektet a kormány, mert a válság után azok lehetnek igazán erősek, akik a legmodernebb technológiát tudják hasznosítani. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon hat, a járműgyártás különböző területeire specializálódott régió van, amelyek közül kettőt a kormány kiemelt járműipari központtá minősített.

A külügyi és külgazdasági államtitkár hangsúlyozta: az elektronikai ipar 110 ezer embernek ad munkát Magyarországon. Ez az iparág rendkívül költségérzékeny, ezért is zajlik a gyártás döntő többsége Ázsiában. Meg kellett találni azokat a területeket az iparágon belül, amelyek kevésbé költségérzékenyek: ilyen az orvosi, ipari és közlekedéselektronikai berendezések piaca, ezeken nagyobb hozzáadott értékű tevékenység végezhető. E három területen Magyarország egyértelműen éllovas nemcsak a régiót, hanem az egész kontinenst tekintve is – emelte ki Szijjártó Péter. Az államtitkár szerint a jármű- és elektronikai ipar sikerei azt igazolják vissza, hogy helyes volt a kormányzati gazdaságpolitika iránya, így az adófilozófiai váltás, illetve a szakképzés és a felsőoktatás átszervezése.

Szijjártó Péter elmondta: a kormány egyik fő gazdaságpolitikai törekvése a kkv-kból álló beszállítói hálózat erősítése; ebben a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) is tevékenyen részt vesz. Hozzáfűzte, hogy bár 160 ezerrel többen dolgoznak mint 2010-ben, a foglalkoztatás még nem éri el sem az európai uniós, sem az egyesült államokbeli átlagot. Az államtitkár kiemelte: az autóiparban a négy nagy Magyarországon működő gyártó által teremtett egy munkahely a beszállítói rendszerben 4-7 új munkahelyet hoz létre. Kifejtette: a HITA utasítást kapott arra, hogy szoros együttműködésben a rendszerbeszállítókkal közösen dolgozzon ki egy beszállítói segítői programot, amely minden eddiginél több magyar céget tud bekapcsolni a nagy autóipari és elektronikai vállalatok beszállítói láncába.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az elektronikai ipar kapcsán a HITA helyzetértékelése alapján egy olyan program indul, amely egyrészt a magyarországi gyártásban rejlő bérmunka-lehetőségeket használja ki, másrészt azokat a cégeket vonzaná Magyarországra, amelyek gyártási kapacitásukat a Távol-Keletről Európába szeretnék visszatelepíteni. A kormány a járműipart és az elektronikai ipart is stratégiai partnernek tekinti; ezt mutatja, hogy az eddigi 24 stratégiai együttműködési megállapodásból 15-öt olyan cégekkel kötött a kabinet, amely e két iparágban működik – mondta az államtitkár. Hozzáfűzte: a megállapodások egyik legfontosabb célja, hogy folyamatosan konzultálnak a cégekkel; ebben a kormány továbbra is kéri a vállalatok együttműködését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.