Inkább a bulvárlapokat olvassák a románok

Romániában három éve folyamatosan csökken a nyomtatott újságok eladott példányszáma.

WL
2013. 06. 04. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mértékadó országos napilapok közül a Romania Libera adta el a legtöbb példányt, az első negyedévben naponta 20-22 ezret értékesítettek. A második helyen a Jurnalul National áll, amely naponta 16-17 ezer példányszámot értékesített. A harmadik legnagyobb lap az Evenimentul Zilei, amelyből naponta 13-14 ezer kelt el, majd az Adevarul következik 12 ezer eladott újsággal. Az ötödik országos mértékadó újság a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap, amelyből naponta 8 ezer példányt adtak el az első negyedévben.

Valamennyi mértékadó napilap esetében éves viszonylatban csökkenés tapasztalható, például a Romania Libera egy év alatt mintegy 10 ezerrel esett vissza. 2008-ban a Jurnalul National, az akkori vezető országos mértékadó napilap példányszáma még 80 ezer fölött volt.

A sportsajtó esetében két lap harcol a piacért, a Gazeta Sporturilor 30-33 ezer példányt adott el, a Pro Sport 10-12 ezret. A csökkenés a bulvársajtó esetében is érzékelhető, ugyanakkor a bulvárlapokból továbbra is nagyságrendekkel több fogy. Az öt országos mértékadó napilap eladott példányszáma összesen körülbelül a felét teszi ki a legkeresettebb bulvárlapénak. A Click című bulvárlapból csaknem 140 ezer fogyott naponta az első negyedévben, a második legolvasottabb bulvárújságból, a Libertateából csaknem 90 ezret adtak el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.