A holland elektronikai konszern hétfőn közölte, hogy az április–júniusi periódusban 317 millió euró nettó nyereséget ért el az egy évvel korábbi 102 millióval szemben, noha árbevétele csak 2 százalékkal, 5,65 milliárd euróra nőtt.
Az eredmény főleg a takarékossági intézkedéseknek köszönhető, továbbá annak, hogy a háztartási gépek értékesítése 13 százalékkal bővült, elsősorban a feltörekvő piacokon. Ugyanakkor a fényforrások eladásai csak 1 százalékkal emelkedtek, a legnagyobb üzletágban, az egészségügyi berendezések gyártásában pedig 2 százalékos csökkenést kellett elkönyvelni.
A Philips 673 millió eurós takarékossági programot hajtott végre a második negyedév végéig. A konszern 2007 óta működtet gyártóüzemet Magyarországon.