Orbán: Megvédjük a tagok és a betétesek pénzét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A miniszterelnök pénteken levélben válaszolt Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökének korábbi levelére.

TK
2013. 07. 05. 15:57

Hangsúlyozza, hogy megvédik a tagok és betétesek pénzét, egységesítik a takarékszövetkezetek felelősségét, minden takarékszövetkezetben elhelyezett betétért egyetemlegesen felel az Új Integráció összes szereplője. A levél szerint a szektornak juttatandó 100 milliárd forint megerősíti a takarékszövetkezetek integrációját, jelentősen növeli a beléjük vetett bizalmat, ami hozzávetőleg százezer forinttal növeli minden egyes betétes megtakarításának biztonságát.

A miniszterelnök levele szerint egységesebb és kiszámíthatóbb takarékszövetkezeti rendszert hoznak létre, és az állami többség ideiglenes biztosításával az Új Integráció Központi Bankjában megnyitották az utat a takarékszövetkezetek fejlesztése előtt, amelyek így a meglévők mellett új, emelt szintű szolgáltatásokat biztosíthatnak az ügyfeleknek. Kitér arra is, hogy modernizálják és megerősítik a takarékszövetkezetek működési rendszerét. A fentiek – a tagok és a betétesek érdekeinek képviselete  igazolják azt, hogy az Új Integráció Központi Bankjának és Integrációs Szervének részben törvényi, részben tulajdonosi felhatalmazás alapján a jelenleginél szélesebb irányítási és ellenőrzési jogosítványai legyenek – áll a levélben.

„A kormány eleget téve az Alaptörvényben foglalt kötelezettségének biztosítja a magántulajdon védelmét, és nem engedi, hogy bárki veszélyeztesse a takarékszövetkezetekben elhelyezett megtakarítások biztonságát. Az új takarékszövetkezeti törvénnyel nagyot léptünk előre, hogy minden tag és betétes nagyobb biztonságot és magasabb szintű szolgáltatást élvezhessen. Bízom benne, hogy a szövetkezeti rendszer megerősítésében Önre is számíthatunk a jövőben” – zárja a miniszterelnök Demján Sándornak írt levelét.

Változik a takarékszövetkezeti törvény, miután Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek – közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője. Áder János több ponton nem értett egyet a jogszabályban foglaltakkal. Az államfő hangsúlyozta: a jogbiztonság elvére és a „normavilágosság követelményére figyelemmel” a törvény szövege pontosításra szorul a jogrendszerbe való beilleszkedés érdekében. A múlt kedden beterjesztett és kivételes sürgős eljárásban megtárgyalt javaslatot csütörtökön fogadta el az Országgyűlés 214 igen és 42 nem szavazattal.

A jogszabály célja a preambulum szerint a takarékszövetkezeti szektor átalakítása, mivel annak tőkeellátottsága alacsony, szervezettsége és szolgáltatási szintje nem megfelelő, és félő, hogy jelenlegi formájában nem lesz hosszú távon működőképes. A takarékszövetkezeti törvényt és az államfő által kedden visszaküldött másik két jogszabályt még a nyári szünet előtt, e hét pénteken újra elfogadhatja a parlament.

Utóbbi két jogszabállyal kapcsolatban Rogán Antal sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az egyházügyi törvény esetében orvosolják a jogalkotási hibát, továbbá jelezte, osztják a köztársasági elnök álláspontját abban a kérdésben is, hogy a negyedik alkotmánymódosítással összefüggő törvénycsomagnak a médiatörvényt átíró egyik passzusa nem felel meg az alaptörvénynek. A módosításnak ezért ezt a részét visszavonják, és újat nyújtanak be helyette – közölte.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.