A zöldségek nem okoztak meglepetést, a hússal már más a helyzet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak 6,5 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

GM
2013. 08. 15. 10:06

A folyó termelőfelhasználáson belül a takarmányárak nőttek a legnagyobb mértékben 2013 első félévében (22,5 százalékkal), ezen belül az egyszerű takarmányok ára 26,8, a keveréktakarmányok ára pedig 19,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt. A műtrágyák ára 2013. január–júniusban 2,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A csökkenés jelentősebb volt az összetett műtrágyáknál (4,6 százalék), az egyszerű műtrágyák ára 1,7 százalékkal volt alacsonyabb.

A mezőgazdasági felhasználású energia ára átlagosan 2,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az üzemanyagok ára 2,2 százalékkal esett vissza, míg a kenőanyagok ára 4,6 százalékkal emelkedett. A növényvédő szerek és az állatgyógyászati készítmények árai is nőttek: az előbbinél 3,8, az utóbbinál 5,2 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,2, illetve az épületberuházások árának 1,4 százalékos emelkedése figyelhető meg.

A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2013 első félévében 106,0 százalék volt, azaz 2012 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.