Ezt a holland pénzügyminiszter közölte hozzátéve, hogy az ABN Amro egyelőre azért sem kerülhet ki az állam védőszárnyai alól, mert Hollandia gazdasága immár egy éve recesszióban van, és a világgazdaság állapota sem olyan, hogy a magánosítást most érdemes lenne erőltetni.
A miniszter nem jelölt meg pontos időpontot az ABN Amro részvényeinek kibocsátására, de azt mondta, hogy erre csak azután kerülhet sor, ha stabilizálódik a pénzügyi szektor és a holland gazdaság. Pénteki bejelentés szerint a vagyona alapján a harmadik legnagyobb holland bank adózott eredménye 402 millió euró lett, meghaladta az egy évvel korábbi 337 millió eurót.
A holland állam 2008-ban vonta állami ellenőrzés alá az ABN Amrót. Erre azután került sor, hogy a belga-holland Fortis bank és biztosító egy konzorcium tagjaként előzőleg, 2008 őszén részt vett az ABN Amro Bank szétdarabolásában és megvásárlásában. A Fortis azonban túlvállalta magát és válságba került, ezért előbb államosították, majd eladták.