Így kaphatnak kedvezményeket a turisták

Megjelent a Bakony és Balaton kártya, melyet a térségben eltöltött vendégéjszaka után igényelhetnek a vendégek.

KG
2013. 08. 21. 19:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kártyát már egy, a térségben eltöltött vendégéjszaka után igényelhetik a vendégek, és jelenleg 34 helyi szolgáltatónál vehetnek igénybe vele kedvezményesen szolgáltatásokat. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kiemelte: a Bakony és a Balaton között elhelyezkedő, Várpalotától Sümegig húzódó térség 43 települése földrajzi, történelmi és kulturális adottságaira építve összehangolt, egész éves turisztikai szezonban gondolkodik. Az együttműködés megnyilvánul például a közös marketingben, amelynek egyik terméke a közös „helyi pénz”, a Balatoni Korona, valamint a szakkiállításokon való együttes megjelenésben. Ebbe a sorba áll be most a közös Bakony–Balaton kártya – fűzte hozzá a miniszter.

Porga Gyula (Fidesz–KDNP), Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a város számos kezdeményezést indított el, amely a térségi turizmus fellendítését szolgálja, idesorolta a Bakony és Balaton Térségi TDM létrehozását. Ez nem csupán az önkormányzatok együttműködése, hanem a térségben működő nagyvállalatok gazdálkodó szervezetekkel való összekapcsolódása az idegenforgalom sikerének érdekében – jelentette ki.

Lencsés Tamara, a TDM szervezet alapját képező nonprofit kft. ügyvezető igazgatója ismertette: a térségbe érkező vendégek 18 szálláshelyen igényelhetik augusztus 16. óta az ingyenes Bakony és Balaton kártyájukat, minden 6 éven felüli gyerek saját kártyát kap. Szinte mindegyik szállástípus megtalálható a kibocsátó partnerek között. Hangsúlyozta: az elfogadóhelyek lefedik a térség teljes termékkínálatát (vidék, vízpart, aktív, kultúra és helyi ízek termékkategóriák).

A tervek szerint évente 80 ezer kártyát adnak ki – mondta Lencsés Tamara. Szólt arról is, hogy a szervezet még az idén elindítja kerékpárkölcsönző hálózatát, amelyhez kapcsolódóan kerékpáros és túraútvonalakat ismertető térképek is megjelennek majd.

A Bakony és Balaton Térségi TDM szervezet 2011 áprilisában jött létre a terület idegenforgalmának fellendítésére és a turizmus térségi irányításának összefogására, jelenleg 13 tagja van. A térség által lefedett földrajzi terület Várpalotától Sümegig húzódik, magába foglalva a Balaton keleti és a Bakony déli részét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.