Magyarország visszafizette az IMF-hitelt

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn átutalta az IMF-hitel még fennmaradt részét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

BL
2013. 08. 12. 8:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Reza Moghadamnak, a Nemzetközi Valutaalap igazgatójának, hogy Magyarország még az esedékessége előtt, 2013. augusztus 12-éig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF-hitelét. Az NGM szerint a kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és – az országkockázati megítélést tükröző – legalacsonyabb ötéves CDS-felárát eredményezte. A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. A magyar állam (az MNB nélkül) 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le a valutaalaptól.

A Magyar Nemzeti Bank múlt szerdán jelentette be, hogy teljes egészében visszafizette az általa felvett hitelrészletet.

Barcza György, a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint az európai példák alapján jóval kedvezőbb feltételekkel is finanszírozhatók a magyar állam költségei. „A legalacsonyabb finanszírozási szinttel rendelkező országok a régióban Csehország és Szlovákia, egyiknek sincs valutaalapos hitele; akiket pedig drágán finanszíroznak, az Románia és Magyarország – nekik van. Ha azt nézzük, hogy mi az ország hosszú távú kilátása, és ez egyértelműen az, hogy alacsony kamatkiadás kialakuljon, vissza kell törleszteni az IMF-hitelt, és a pénzügyeket olyan formába kell hozni, hogy a hazai és külföldi befektetők olcsón finanszírozzák, tehát ez nem megy másként, csak valutaalapos hitel nélkül.”

Az IMF-előtörlesztés rövid távon, átmenetileg mintegy 700 milliárd forinttal csökkenti az államadósságot, a gdp-hez mért arányát pedig 2,2 százalékkal. Ennek hatására – viszonylag erős forintárfolyam mellett – várhatóan ismét 80 százalék alá csökken a harmadik negyedévben az adósságráta, mondta augusztus elején Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese. A szakember szerint ha a gazdaság megfelelően növekszik, akkor az év végére a 2012. év végi szint (79,2 százalék) alatt alakulhat az adósságráta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.