A Sólyom idén már biztosan nem száll föl?

A szükséges hivatali engedélyek híján meghiúsulni látszik a járatok szeptemberre ígért indítása.

BL
2013. 09. 25. 14:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint a hatósági engedélyezési eljárás elhúzódása miatt nem kezdhette meg az utasok szállítását a Sólyom Hungarian Airways.

Vágó József, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy bár az első három gép lefestve, útra készen áll egy angliai légi bázison, továbbra is bizonytalan a Budapestre érkezésük ideje. Szerinte az engedélyezéshez szükséges iratokat és dokumentumokat már jó ideje beadták, és az illetékeket is befizették, de a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalától eddig semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy mikor kerülhet sor a hatósági átvételre, a lajstromozásra, ezzel együtt pedig a Boeingok Budapestre repülésére. A Sólyom hetente egy gépet tudna átvenni és üzembe állítani – jegyezte meg.

A Napi.hu azt írta: a légitársaság május végén nyújtotta be a szükséges első dokumentumot, az érdemi engedélyeztetés csak július közepén kezdődött el. A hatóságnak normál esetben 90 napja van az engedély kiadására, a Sólyom esetében azonban rendre hiánypótlást kell kérnie. A cég első embere augusztus végén a portálnak még azt mondta, hogy az első csarterjárat szeptember közepén indul, s az erre szóló jegyeket már eladták.

Megjegyzik: a cég pilótáinak és utaskísérőinek képzése itthon és Angliában is folyik, ami arra utal, hogy előbb vagy utóbb mégis beindulhat a cég. Repülési szakértők szerint ugyanakkor az idő múlásával egyre kisebb a remény, hogy erre még idén sor kerül, az őszi-téli szezon ugyanis kifejezetten kedvezőtlen járatok indítására – írta a Napi.hu.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.