Ez Szijjártó legaktuálisabb feladata

Egyelőre felesleges találgatásnak tartja a külgazdasági kapcsolatok ösztönzését támogató rendszer esetleges további módosítását Szijjártó Péter.

WA
2013. 09. 10. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár elmondta, hogy a jelenlegi három kereskedőház – Bakuban, Asztanában és Moszkvában – magántulajdonban van, így ezek forgalmáról, a velük kapcsolatban álló cégekről a tulajdonosok tudnak tájékoztatást adni, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH Zrt.) pedig elindította azon kft.-k bejegyzését, amelyek ezeket a kereskedőházakat az állam részéről is képviselik. Hozzátette, nem tartaná ésszerűnek, hogy ahol már magán-kereskedőházak vannak, az állam egy teljesen külön rendszert tartson fenn, ezért együttműködésben gondolkodik. „Ha azzal gyarapítjuk az állami vagyont, hogy tulajdonrészt szerzünk ezekben a társaságokban, akkor ezzel eredményesen tudjuk a magyar exportot is segíteni” – fogalmazott.

Az államtitkár a tárgyalási pozíció biztosítása érdekében nem közölte, hogy az ügyletre mekkora összeget szánna az állam, de arra a kérdésre, hogy milliárdos nagyságrendű tételről van-e szó, azt felelte, nem hinné.

Elmondta: saját célkitűzése az, hogy 2013 végére megnyissák a pekingi, az abu-dzabi és a rijádi házat is, jövőre pedig szeretnék a magyar külgazdasági terjeszkedést Afrikában is kereskedőházakkal támogatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.