Még soha nem volt ennyi dolga az adóvégrehajtóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Csaknem 360 ezer adóvégrehajtás van folyamatban, és ezzel együtt az adóvégrehajtással érintett tartozás összege ez év július végén megközelítette az ezermilliárd forintot.

GM
2013. 09. 03. 18:28

Az idén július végéig 7 százalékkal több adó-végrehajtási eljárást indítottak, mint tavaly a 21 százalékkal nagyobb összegű adótartozás behajtására. Az inkasszós bevételek 6 százalékkal, a jövedelemletiltásokra befolyt összegek 10,3 százalékkal növekedtek. Az árverések bevételei viszont 4,4 százalékkal elmaradtak a megelőző évitől. A behajtást és az adó-végrehajtási eljárást – ami az adóhatóság szerint egyre nehezebb és időigényesebb – az elévülési időn belül bármikor és akár többször is megkísérelheti a hatóság – írták az elemzésben.

A behajthatatlan adótartozások esetében az adóhatóság haladéktalanul intézkedik az érintett cég adószámának felfüggesztéséről, felszámolási eljárást, illetve cégtörlési eljárást kezdeményez az illetékes bíróságnál. A NAV tájékoztatása szerint ezekben az ügyekben kiemelt feladat a törvényességi felügyeleti, illetve az ismeretlen székhelyű cég megszüntetése iránti eljárás mielőbbi megindítása. Az adóhatóság a behajtásra reménytelen követelések egyre jelentősebb hányadát, az úgynevezett engedményezési megállapodás alapján, átadja a Magyar Követeléskezelő (MKK) Zrt.-nek. Jelenleg 13 700 felszámolás alatt álló cég megközelítően 200 milliárd forintnyi tartozását próbálják ezen a módon behajtani. Adószakértők szerint azonban ennek az összegnek néhány százalékos elérésére is alig van esély.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.