Ez jó hír lehet a magyar beszállítóknak

Már termel a Dr. Oetker kibővített üzeme Jánossomorján.

NT
2013. 10. 16. 17:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A termelés nyártól szakaszosan meg is kezdődött az új, 3 szintes üzemcsarnok közel 3000 négyzetméteres területén – közölte a cég szerdán az MTI-vel.

A tavaly megkezdett gyárbővítést az ütemezésnek megfelelően, 14 hónap alatt fejezték be. A beruházásnak köszönhetően a Dr. Oetker magyarországi gyártókapacitása az eddigi többszörösére emelkedett. A jánossomorjai gyár a magyar mellett további 12 európai ország piacaira fejleszt és gyárt por alapú termékeket (sütési adalékokat, süteményporokat, desszerteket, befőzőszereket). A kapacitás növekedésével a Dr. Oetker még jelentősebb felvevőpiaca lehet a magyar élelmiszeripar beszállítóinak.

Az üzem tervezése és a beruházás megvalósítása során a Dr. Oetker kiemelt hangsúlyt fektetett a környezetvédelmi szempontokra is – áll a cég közleményében.

A gyorsan forgó áruk, azaz az FMCG szektor egyik nagy múltú szereplője, a Dr. Oetker, termékeit már az 1920-es években Magyarországon gyártották, majd 1992 óta ismét saját székhellyel és saját gyárral működik Magyarországon. A cég a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja és térségének egyik jelentős munkaadója, jelenleg 350 embert foglalkoztat.

A társaság múlt évi nettó árbevétele – a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) céginformációs szolgálata által közzétett adatok szerint – 11,32 milliárd forint volt, szemben az előző évi 10,81 milliárd forinttal. A Dr. Oetker adózott eredménye 2012-ben 651,58 millió forintot tett ki, míg 2011-ben 758,29 millió forintra rúgott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.