A kongresszus mindkét házában eredménytelenül zárultak az egyezkedések szombaton a szövetségi kormány részleges bénultságának feloldásáról és a technikai csőd elkerüléséről, igaz, a szenátus vezetői részéről pozitív hangulatú nyilatkozatok hangzottak el.
A tárgyalások súlypontja szombaton a szövetségi alsóházról a szenátusra tevődött át, miután Barack Obama elnök végül nemet mondott a republikánus képviselők azon javaslatára, hogy állapodjanak meg az adósságplafonnak egy mindössze hathetes időszakra, gyakorlatilag csak a téli ünnepek küszöbéig történő megemelésében. A pénzügyminisztérium szerint az adósságlimit módosításáról legkésőbb csütörtökig ki kell egyezni, különben a szövetségi kormány a gazdasági szakértők többsége szerint fizetésképtelenné válik.
Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője „szívélyesnek” nevezte a felsőházi republikánusok rangidősével, Mitch McConnell-lel folytatott „előzetes” megbeszélését. A két politikus először állt szóba egymással a már közel két hete tartó válság alatt. Bob Crocker republikánus szenátor „jónak” nevezte a honatyák körében zajló eszmecserét, amelyek reményei szerint a hétvégén „meghozzák gyümölcsüket”. Richard Durbin demokrata szenátor kijelentette, hogy pártja abban bízik: még a hétfői tőzsdenyitás előtt nyélbe lehet ütni a megállapodást a republikánusokkal.
A szenátus a jövő héten először hétfő délután ül majd össze. A szövetségi felsőház demokrata tagjai szombaton a Fehér Házban egy és negyed órás egyeztetést tartottak Obama elnökkel, de erről nem adtak ki hivatalos tájékoztatást.
Chuck Schumer demokrata szenátor haladásról beszélt, rámutatva, hogy republikánus kollégái – a képviselőház tagjaitól eltérően – úgy vélik, hogy a Barack Obama által 2010-ben elfogadtatott egészségügyi reform alapvetően nem képezi a tárgyalások részét.
Az Egyesült Államoknak azért nem sikerül még egy részleges finanszírozási törvényt sem elfogadni az október 1-jén elkezdődött új pénzügyi évre, mert a konzervatív ellenzéki párt meg akarta fosztani a pénzügyi forrásoktól az egészségügyi törvény aktuális részeinek életbe léptetését. A szövetségi kormányzat ennek következtében részlegesen leállt és több százezer közalkalmazottat kényszerszabadságra küldtek. A Fehér Ház szombaton kiadott közleménye szerint a szövetségi kormány alkalmazásában öt Nobel-díjas dolgozik, akik közül négyet haza kellett küldeni.