Megszorítások: mi Európa érdeke?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az európaiak szűk többsége, 51 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdasági megszorítások politikája nem működik, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.

WL
2013. 10. 03. 5:02

Arról is kérdezték az embereket, hogy szerintük van-e jobb lehetőség a megszorításoknál, amire 60 százalék felelt igennel, és csak minden hatodik ember mondta azt, hogy nincs. Igen magas viszont ebben a kérdésben azok aránya, 25 százalék, akik azt mondták: erre nem tudnak vagy nem akarnak válaszolni.

Az uniós tagállamok közül ebben a kérdésben is magasan kiemelkedik Görögország, ahol az emberek 94 százaléka szerint lenne jobb lehetőség a megszorításoknál. Nyolcvan százalék körüli az így vélekedők aránya Portugáliában, Spanyolországban, Cipruson és Szlovákiában is. A magyar megkérdezettek ebben a kérdésben nagyjából az uniós átlagnak megfelelően válaszoltak. Nyolc olyan uniós ország is van, ahol a válaszadók kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy van jobb megoldás a megszorító intézkedéseknél. Ezekben az országokban viszont jellemzően nem azok vannak relatív többségben, akik szerint a megszorításoknak nincs jobb alternatívája, hanem azok, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre. Dániában például 53 százalék nem felelt erre a kérdésre. Ennek az egyik oka akár az is lehet, hogy a Gallup a kérdésben nem kínált alternatívát, csak arra volt kíváncsi, hogy a válaszadók szerint létezik-e ilyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.