Rekordhatékonyságú az uniós pénzek kifizetése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az NFÜ az uniós források eddigi éves rekordjának másfélszeresét igyekszik kifizetni 2013-ban.

BuL
2013. 10. 08. 11:40

A 2014–2020-as programokra való felkészülésről Csepreghy elmondta: a kormány célja, hogy egységes stratégia mentén használja fel Magyarország a forrásokat. Míg az előző, 2007–2013-as időszakban a fejletlen régiók felzárkózásának támogatása volt a fő cél, a következőben már az európai versenyképesség növelése - mondta. Hozzátette: 2014–2020-ban egy állampolgárra vetítve Magyarország 712 ezer forintnyi fejlesztési forrást hívhat le, 50 ezer forinttal többet, mint az előző ciklusban.

Elmondta, hogy a kormány hat területet helyez fókuszba a következő hétéves időszakban; ezek a munkahelyteremtés, a kkv-k és a közlekedés fejlesztése, az energiahatékonyság, az innováció és a kutatás-fejlesztési (k+f) beruházások támogatása, valamint a szegénység elleni küzdelem.

Csepreghy emlékeztetett arra, hogy az NFÜ az elmúlt hetekben átfogó szakmai és társadalmi konzultációt indított, és létrehozta a szamitaszavam.hu weboldalt. Az NFÜ azt szeretné, hogy átláthatóvá, egyértelművé, és a lakosság által támogathatóvá váljanak azok a célkitűzések, amelyeket a kormány kijelöl a következő hétéves ciklusra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.