A MEKH közlése szerint éves szinten eddig a szolgáltatók összességében mintegy 10,5 milliárd forintot számoltak el ezen hálózati veszteség jogcímen, amit a becsületesen fizető földgázfogyasztók álltak.
A Magyar Nemzet által megkérdezett iparági szakértők szerint a mostani intézkedés csak részben tartozik a lakossági rezsicsökkentés következő üteméhez, mivel nemcsak a háztartások, de a piaci gázfogyasztók számlájából is eltűnik a hálózati veszteség díja a rendelet értelmében.
A szabályozás korábbi változtatásaival együtt a lépés jelentősen rontja a hazánkban működő szolgáltatók eredményességét. Legutóbb ugyanis a nemzeti fejlesztési miniszter ugyancsak rendeleti úton nullára csökkentette a befektetett tőke lehetséges megtérülését a gázelosztási üzletágban. A kettő együtt – a rezsicsökkentés többi intézkedésével karöltve – oda vezet, hogy a külföldi tulajdonú szolgáltatóknak egyre kevésbé éri meg fenntartaniuk tevékenységüket hazánkban, ami megkönnyítheti az MVM térnyerését az egyetemes ellátói piacon. Hiszen ha a lakossági energiaellátás után a szolgáltatók elosztói üzletága is veszteségessé válik, vélhetően jobban megéri majd kiszállniuk a hazai lakossági szegmens ellátásából.
A lap úgy tudja, a magyar állami energiaipari cég mindegyik olyan szolgáltatóval tárgyalásban áll, amely lakossági fogyasztókat lát el akár árammal, akár földgázzal, azok megvásárlásával kapcsolatban. Németh Lászlóné, a fejlesztési tárca vezetője szerdán úgy fogalmazott, év végéig két energiaipari társasággal már le is zárulhatnak az egyeztetések az állami tulajdonszerzésről.
(Dékány Lóránt)
Részletek a pénteki Magyar Nemzetben.