Romániában is ragadós lehet a magyar példa

Megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit Romániában is.

WL
2013. 11. 19. 19:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hozzátette: Bihar megyében sikerült egy ötpárti egyezséget kialakítani az RMDSZ által kidolgozott tervezet támogatására, amelyben a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) és az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) honatyái egyaránt részt vesznek.

Romániában egy 2010-ben elfogadott sürgősségi rendelet tette lehetővé a végtörlesztést a hitelesek számára, egyben azt, hogy kedvezőbb kamatfeltételek mellett újrafinanszírozhassák hitelüket. Ezt a rendeletet módosítaná a törvénytervezet úgy, hogy a devizahitelesek lejben fizethessék vissza tartozásukat azon a devizaárfolyamon, amelyen a hitelt annak idején felvették.

 

Arra a kérdésre, hogy vajon hogyan fognak reagálni a bankok, ha törvénnyel akarnak a hitelszerződéseikben garantáltnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételeket rájuk kényszeríteni, Szabó Ödön azt mondta: ha józanul mérlegelnek, nekik is érdekük lehet ez a megoldás.

„Folyamatosan nő a bedőlő hitelek száma, másfél év alatt 7,2 százalékról 9,1 százalékra nőtt a rosszul fizető hitelek aránya, így a bankok azt is elveszíthetik, amivel jelenleg rendelkeznek. Ha vállalják a lejben történő újrafinanszírozást, valóban van egy 10-20 százalékos veszteségük, de biztosan hozzájutnak a pénzükhöz” – magyarázta a képviselő.

Arra a kérdésre, hogy vajon a bukaresti kormány fogja-e támogatni az elképzelést, Szabó Ödön azt mondta: ez a társadalmi nyomáson múlik. A képviselő úgy vélekedett, ha nem is az előterjesztésben javasolt formában, de a román kormánynak mindenképpen lépnie kell valamit az árfolyamcsapdába esett devizahitelesek védelmében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.