165 millió euróval segítik a gazdákat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Brüsszel újabb intézkedésekről döntött.

MNO
2014. 09. 30. 11:35

Ugyanakkor Magyarországgal egyetértésben több tagállam, köztük Ausztria, Szlovákia és Szlovénia is felhívta a figyelmet az embargó közvetett negatív piaci hatásaira, és kérte a bizottságot, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel a piaci folyamatokat, és szükség esetén tegye meg a megfelelő intézkedéseket ezek kiküszöbölésére – írták.

Oroszország augusztus 7-én importtilalmat rendelt el az ellene szankciókat alkalmazó országokból származó gyümölcsre, zöldségre, hús- és haltermékekre – jelentette be Dimitrij Medvegyev miniszterelnök a kormányülést követően. Az intézkedés az európai uniós tagországokra is vonatkozik.

Pár hónapon belül feloldhatja Oroszország az unióval szemben bevezetett importstopon belül az agrár- és élelmiszer-ipari termékekre vonatkozó tilalmat – vélte lapunknak adott interjújában Budai Gyula. Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos célja a külföldi dömping visszaszorítása, és hogy megoldás szülessen a feleslegessé vált hazai termékek elhelyezésére a magyar piacon.

 

Szombati közlés szerint az almatermelő gazdák megsegítése érdekében almafelvásárlásba kezd a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.