Nyolcszázmilliárd marad a családoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A gyereknevelés adóügyi támogatásában Romániát, Szlovákiát, Lengyelországot és Csehországot is megelőzi Magyarország.

Jakubász Tamás
2014. 09. 13. 4:30

Az eddigi eredményekről szólva a miniszter azt mondta, hogy négy év alatt körülbelül 770 milliárd forintról mondhat le az állami költségvetés a családok javára. Az új személyijövedelemadó-rendszer ugyanis az első két évben egyaránt 180-180 milliárd forintot hagyott kedvezmény címén a családoknál, vagyis a költségvetés 2011-ben és 2012-ben összesen 360 milliárddal járult hozzá a gyermekek iskoláztatásához, gondozásához. Tavaly az adatok hasonlóan alakultak, az emelkedés egy-két milliárd forint volt. Ehhez adódik majd hozzá az idei nagyjából 230 milliárdos tétel.

Varga Mihály kitért arra is, hogy térségünk államai közül – adókedvezmény formájában – Magyarország támogatja a legnagyobb mértékben a családokat. Romániában például nincs a gyermekek nevelését segítő adólehetőség. A cseh szabályok gyermekenként havi mintegy 12,5 ezer forintos enyhítést adnak, a szlovák állam ennél kisebb tehercsökkentésre kínál módot. A magyarhoz hasonló szisztémát Lengyelország alkalmaz, de a családoknál ott kevesebb marad. – Az elmúlt években a gazdasági válság élesen világított rá arra a már korábban is nyilvánvaló összefüggésre, miszerint idővel komoly bajba kerülnek azok az államok, amelyek nem becsülik meg a legálisan munkát vállalókat, és nem fektetnek a jövőbe, nem áldoznak a gyermekek felnevelésére – fogalmazott a miniszter.

A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.