Tizenötmilliárd köbméter földgázkészletet tártak fel

A földgázt tartalmazó homokréteg 3600 méter mélyen fekszik.

MTI
2015. 07. 20. 19:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlemény szerint az újonnan feltárt lelőhely az Abu-Mádi nevű koncessziós terület nyugati részén, Alexandria kikötővárostól 120 kilométerre északkeletre található. A földgázt tartalmazó homokréteg 3600 méter mélyen fekszik. Egyiptom teljes földgázkészletét egy 2013 végén készített felmérés 1008 milliárd köbméterre teszi.

Az új lelőhely kitermelési jogának 75 százaléka az Eni helyi fiókvállalatáé, a maradék 25 százalék pedig az észak-afrikai országban tevékenykedő másik energiaóriás, a brit BP holdingtársaság tulajdonában van.

Sajtóértesülések szerint a most bejelentett fejlemény az Eni új működési stratégiájának gyümölcse, amelynek megfelelően a cég a már meglévő gázmezők közelében végzett kutatásokra összpontosít, növelve ezzel a sikeres feltárások lehetőségét. Ugyancsak előnyt jelent, hogy a közeli mezők működő infrastruktúrájára támaszkodva jelentősen lerövidül a kitermeléshez szükséges idő.

Az Eni helyi leányvállalatán keresztül több mint hatvan éve van jelen Egyiptomban és az ország egyik fő energiatermelőjének számít. Napi kapacitása eléri a 180 ezer hordó olajegyenértéket.

Az észak-afrikai országban uralkodó krónikus energiahiány sokat nőtt a 2011-es forradalmat követő kaotikus évek alatt, aminek következményeként állandóvá váltak a sokszor napi több órán át tartó áramkimaradások.

A hiány pótlását célzó intézkedések legnagyobb sajtóvisszhangot keltő lépése azon szándéknyilatkozatok márciusi aláírása volt, amelyek értelmében Izrael 1,2 milliárd dollár (342 milliárd forint) értékben fog földgázt szállítani Egyiptomnak a 2009-ben a tengerfenéken feltárt Tamar gázmezőről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.