A G20-ak szerint a beruházásokat kell élénkíteni

A G20-ak pénzügyminiszterei és jegybanki vezetői Ankarában tanácskoztak két napon át.

MTI
2015. 09. 06. 10:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A G20-ak záróközleménye szerint „az egyik legfontosabb prioritás a beruházások élénkítése”. A szombaton befejeződött megbeszélés résztvevői elismerték, hogy valamennyi ország érdekelt a beruházások élénkítésében, azok nagysága azonban évről évre csökken. Angel Gurria, a Gazdaság Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára a tárgyalások idején rámutatott: az elmúlt években tett erőfeszítések ellenére csökkentek a hosszú távú beruházások. Rámutatott arra is, hogy ez olyan környezetben történik, amikor a globális pénzügyi rendszerben, a bankoknál és más pénzügyi intézményeknél komoly pénzbőség van, ezek a pénzek azonban mégsem alakulnak át beruházásokká. A közleményben szó volt a kis- és középvállalkozások élénkítésének a lehetőségéről is, a résztvevők szorgalmazták az ágazat pénzügyi támogatásának a könnyítését. A résztvevők megállapodtak abban, hogy a G20-ak novemberi csúcstalálkozójára beruházási stratégiát dolgoznak ki. A pénzügyminiszterek és jegybanki elnökök „üdvözölték, hogy több országban élénkül a gazdasági aktivitás, ugyanakkor a globális gazdaságnövekedés nem felel meg elvárásaiknak. Olyan határozott lépéseket kell hozni, amelyekkel fenn lehet tartani a gazdaság bővülését. A monetáris politika önmagában nem képes a gazdaságot nagyobb növekedésre ösztökélni, gyorsabb gazdasági reformokra van szükség”. A közlemény a nemrég végrehajtott jüanleértékelés és a nemzetközi pénzpiacokon ezután kialakult bizonytalanság kacsán úgy fogalmazott, hogy „megállapodtak: a kiemelkedő monetáris és más politikai lépésekről az eddigieknél több információt adnak át. Ennek célja, hogy a minimálisra szorítsák a negatív hatásokat, mérsékeljék a bizonytalanságot és biztosítsák az átláthatóságot”. A közel két hét múlva esedékes amerikai Fed-kamatdöntésre a záróközlemény nem tért ki. A megbeszélések során a résztvevők ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot, hogy egy mostani kamatemelésnek kedvezőtlen globális hatásai lehetnek. Egyebek között Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője óvott attól, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elhamarkodott lépést tegyen. Stanley Fischer, a Fed elnökhelyettese eközben nagyon diplomatikusan beszélt, szavaiból gyakorlatilag semmire sem lehetett következtetni, azt mondta, hogy „a Fed annak alapján dönt, amilyen információk, adatok beérkeznek hozzá”. A közlemény kitért még arra is, hogy „a terrorizmussal szembeni harc valamennyi ország számára kulcsfontosságú. Támogatjuk a terrorista szervezetek pénzügyi tevékenységéről szóló információcserét és aktíváik befagyasztását”. A globális GDP mintegy 85 százalékát előállító csoport tagjai: Argentína, Ausztrália, Brazília, Nagy-Britannia, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Dél-Korea, Törökország, az Egyesült Államok, valamint az Európai Unió.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.