Bővülhetnek az iráni kapcsolataink

A legnagyobb változást a pénzügyi korlátozások feloldása jelentheti.

MTI
2015. 09. 03. 21:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szaktárca közleménye szerint Varga Mihály hivatalában fogadta az iráni külügyminiszter-helyettest. A tárgyaláson a felek üdvözölték a július 14-én Bécsben megkötött nukleáris megállapodást, amely várhatóan az Iránt eddig érintő szankciós korlátozások ütemes lebontását eredményezi, és így új fejezet nyílhat a két ország kapcsolatában.

A megbeszélésen szóba került több, folyamatban lévő egyezmény, így a kettős adóztatás elkerüléséről szóló szerződés parafálása is. A magyar miniszter tájékoztatása szerint megkezdődött a magyar–iráni beruházásvédelmi egyezség, valamint a két ország kormányközi gazdasági együttműködési megállapodásának előkészítése is.

A magyar gazdasági tárca vezetője a közlemény szerint annak a reményének is hangot adott, hogy a szankciók feloldását követően tovább bővülnek a két ország kapcsolatai. Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a magyar gazdaság növekedési szerkezete stabillá és hosszú távon is fenntarthatóvá vált. Tekintettel arra, hogy az európai minőségre váró iráni piac még elsősorban a nagy nyugat-európai gazdaságok termékeit ismeri, a megnyíló iráni piacon különös jelentőséget kap a magyar minőség, illetve termék- és szolgáltatáspaletta bemutatása. A legnagyobb változást ugyanakkor a pénzügyi korlátozások feloldása jelentheti. E nehezítő körülmény felszámolásával megnyílik az export lehetősége olyan magyar vállalkozások előtt, amelyek eddig kockáztatható tőke hiányában nem tudtak az iráni piacon megjelenni – írja közleményében a szaktárca.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.