Jókora rezsicsökkentést jelentettek be Ukrajnában

A kormány jóváhagyta a lakossági gázfogyasztás minimális díjának mértékét a téli fűtési szezon idejére.

MTI
2015. 09. 30. 20:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eszerint kétszáz köbméter havi fogyasztásig a piaci ár felét kell a lakosoknak megfizetniük. Jacenyuk kifejtette, hogy a gáz piaci ára jelenleg ezer köbméterenként 7188 hrivnya, azaz körülbelül 93,6 ezer forint, de a lakosságnak ezért csak ezer köbméterenkénti 3600 hrivnyás, vagyis 46,7 ezer forintos árat kell majd fizetnie a fűtési szezon alatt, azaz október 1. és április 30. között. Eszerint kétszáz köbméter 720 hrivnyába, azaz kevesebb mint 9400 forintba fog kerülni. Ez a kedvezmény ugyanakkor csak azoknak jár, akik gázzal fűtenek, és a havi 200 köbméter fölötti részért már piaci árat kell a lakosoknak fizetniük. Piaci árat kell fizetniük azoknak is, akik csak főzésre használnak gázt.

A kormányfő közölte, hogy az árkülönbséget az állam dotálja a költségvetésből. Biztosított afelől, hogy lesz erre fedezet a büdzsében. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás szerint április 1-jén jelentősen, a korábbi 3,3-szorosára emelték Ukrajnában a gáz árát. Az IMF ugyanis a hitelprogram felújításának egyik feltételéül szabta Ukrajnának, hogy emelje a lakossági gázfogyasztás díját a piaci szintre.

Jacenyuk a kormányülésen közölte továbbá: Ukrajnának 1,3 milliárd dollárra van szüksége ahhoz, hogy földgázt importáljon a 2015–2016-os fűtési szezonra. Kifejtette, hogy félmilliárd dollár már a Naftohaz ukrán állami gázvállalat számláján van. Félmilliárdos hitelt – állami garanciavállalás mellett – a Világbank utal a Naftohaz vállalatnak az év végéig, továbbá az ukrán kormány bízik az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) pozitív döntésében. Az EBRD szerdán fogott hozzá annak áttekintéséhez, nyújtson-e 300 millió dolláros hitelt a Naftohaznak földgázvásárlásra az Európai Unióból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.