Nem árasztották el tömegek a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalt, ahol a földárverések első felvonása zajlott hétfő délelőtt. Néhány politikus mellett rendőrök, sajtómunkatársak és licitálók érkeztek a kilenckor kezdődő eseményre, ami negyed tizenkettő környékén fejeződött be.
A földárverés előtt az MSZP-s Gőgös Zoltán arról beszélt: az elmúlt huszonöt év legnagyobb galádsága indul, és állami tulajdonban kellene maradniuk a földterületeknek, mert csak így lehetne valódi ráhatásunk a vidéki munkahelyteremtésre. Elmondása szerint így, hogy 2051-ig szóló bérleti szerződések vannak életben ezekre a földekre, gazdálkodó ember nem fogja megvenni őket. Gyalázatosnak nevezte, hogy egy néhány napos tanfolyam elvégzésével földművessé lehet válni, és reményét fejezte ki, hogy a nyertesek adózott jövedelemből fogják kifizetni a százmillió feletti összegeket is. Gőgös úgy vélte, az alacsony bérleti díjak nem fedezik azokat a költségeket sem, amikkel a hitelkiváltás jár.
A politikus elmondta, komoly probléma az is, hogy külföldiek licitálhatnak földekre, ő pedig egy népszavazási kezdeményezést is elindított ennek kapcsán. Beszélt arról is: a mai napon nem derül ki, hogy kihez kerül a föld, hiszen személyes jelenlét nem szükséges, így egyelőre csak azt tudjuk meg, lesz-e elég vevő és mennyi pénzt ajánlanak.
A Hír TV kérdésére beszélt arról is, hogy a bankok nem korlátozzák a hitelfelvételt, de csodálkozna, ha mindenki hitelképes lenne, és nem hiszi, hogy az ellenzék támogatná a visszamenőleges bérletidíj-emelést. Ha ilyet szeretne az állam, tartsa állami kézben a földeket – tette hozzá. „Semmi bajunk a kis területek értékesítésével, de van háromszázmilliós tábla is, az nagyobb érték annál, hogy az állam elkótyavetyélje.” Gőgös elmondta végül, hogy még ha ki is jutottunk a futball-Eb-re, ez egy szomorú nap a földárverés miatt.
A jobbikos Magyar Zoltán is megjelent, aki arról beszélt: sok becsületes családi gazdálkodó is jelen van ugyan, de a radikális párt az árverés elvét elveti, az állam ezeket a területeket jobban is tudná hasznosítani.