Heteken belül elindulhat a paksi atomerőműben az úgynevezett C15 program végrehajtása, amely a 12 hónapos karbantartási és üzemanyag-átrakási ciklus 15 hónaposra növelését célozza. A nukleáris üzem 3. reaktorát a mostani főjavítása alatt ugyanis már az újfajta fűtőelemekkel töltötték fel. Így abban az esetben, ha a szakhatóságoktól megérkezik az engedély, akkor beindul az új tüzelőanyag-ciklus alkalmazása – tudtuk meg Kovács Antaltól, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szóvivőjétől. Az újonnan bevezetett üzemanyag-feltöltési periódusra a tervek szerint a következő lépésben az 1. blokkot, majd a 4., végül pedig a 2. reaktort állítják át.
A C15 projekt egyedülállónak számít, miután a 15 hónapos ciklust még egyetlen olyan VVER-440 típusú, szovjet tervezésű blokkban sem alkalmazták, amelyek Pakson is működnek. Így kísérleti technológiáról lehet beszélni. Ami egyes szakértők szerint nemcsak azért veszélyes, mert a paksi szakemberek élesben még nem gyakorolták be a használatát, hanem azért is, mert eltér az eredeti orosz üzemeltetési rendtől, amely alapján a négy paksi blokk eddig működött. A kételkedők úgy vélik: az sem a biztonságnövelés irányába mutat, hogy az eredetileg tervezett 30 éves üzemidejét lassan kitöltő négy paksi reaktor karbantartása és ellenőrzése az eddig szokásos 11 havi ciklus helyett 14 havonta történik majd. Az öregedő blokkokat ugyanis inkább mind gyakrabban kellene felülvizsgálni, nem egyre kevesebbszer.
Kovács Antal viszont úgy véli: semmilyen veszélyt nem rejt magában az új technológia használata, mi több, az új fűtőelem-feltöltési rendszer jobban kíméli a reaktorokat, mint az eddig alkalmazott gyakorlat. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az új, magyar szakértők által kifejlesztett műszaki eljárás bevezetését alapos engedélyezési eljárások és szakmai előkészítési munkálatok előzték meg. Így nem kétséges, hogy az biztonságosan alkalmazható. A hosszabb átrakási ciklust már évtizedekkel ezelőtt bevezették több reaktortípusban, illetve országban, s eddig mindenütt hibátlanul működött – tette hozzá a szóvivő.