Emelte árait az Uber fuvarmegosztó társaság

Nem árulja el a személyszállítással foglalkozó cég, hogy kivel folytat tárgyalásokat a magyar kormány képviselői közül.

Horváth Attila
2015. 12. 21. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Valamivel több mint egy hete változott az Uber díjazása. A fuvarmegosztó cégnél az alaptarifa 80 forinttal, a kilométerdíj és a percdíj pedig 5-5 forinttal nőtt. A korábban 300-as alapdíj így 380 forintra, a kilométerdíj 165 forintra, a percdíj 30 forintra emelkedett, a lemondás 800 forintba kerül. Az Uber szolgáltatása ugyanakkor még így is jóval olcsóbb, mint a taxi, aminek alapdíja 450, útdíja kilométerenként 280, a várakozási díj pedig 70 forint percenként.

– Az Uber olyan bevezetési árral próbált betörni a hazai piacra, amelytől azt várta, hogy pillanatok alatt átrajzolja a teljes taxiszolgáltatási piacot, de nem így történt. A sofőrök gyorsan rájöttek arra, hogy abból az alacsony árból, amiből a cég még további 25 százalékot leemel, egy átlagosnál többet futó családi autót már nem nagy üzlet fenntartani – mondta a Magyar Nemzetnek az Országos Taxisszövetség elnöke, aki szerint az Uber továbbra is számla és bizonylat nélkül nyújtja a szolgáltatását. Metál Zoltán hozzátette, az utasok egy részének, akiknek teljesen mindegy, hogy riksában vagy lovas kocsiban ülnek-e, mindaddig elviselhető lesz a további áremelés, amíg a hatósági taxiár alatt kínálják.

Kiemelte, a holland diszpécser-, azaz fuvarközvetítő cég, valamint a velük szerződött sofőrök hatósági engedélyek nélkül végzik tevékenységüket a hatályos kormányrendelet ellenére. – A szakma hónapokig toleráns módon várta, alkalmazkodik-e a jogszabályi előírásokhoz az Uber, vagy továbbra is a szürke- és feketegazdaság környezetében kíván kontroll nélküli módon üzemelni. Az utóbbinál maradt, ezért nekünk nincs más lehetőségünk, mint feljelentések sorozatával bombázni az amúgy is leterhelt magyar hatóságokat. A nemrég a Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetőivel folytatott személyes konzultációnk alkalmával már át is adtuk írásos bejelentésünket a céggel és a sofőrökkel szembeni eljárások megindításáról. A következő hetekben további hatóságokat szólítunk meg, elvárjuk a hivataloktól, hogy tartassák be a törvényeket – mondta az elnök.

Metál Zoltán hozzáfűzte, az engedéllyel rendelkező taxisok száma az elmúlt két évben mintegy 600 fővel csökkent, jelenleg 4700-an vannak. Szerinte a nyári kormányrendelet megjelenése nem befolyásolta a már meglévő engedéllyel bíró, Budapesten kívül szolgáltató taxisokat, hiszen ők eddig is szigorú kötelezettségnek tettek eleget. A tíz évnél idősebb autók cseréjét pedig 2017. december 31-ig kell megvalósítani, amire még rendelkezésükre áll a következő két év.

A budapesti taxisok már eleget tettek 2013 szeptemberétől azoknak az előírásoknak, amelyek rendeletben írták elő számukra az egységes megjelenést, a jelenleg EU4 környezetvédelmi besorolású motort, a maximum tízéves gépjármű életkorát, a bankkártyás fizetést lehetővé tevő terminál és a légkondicionáló felszerelését. Elmondta, a fuvarszervező irodák minden évben benyújtják cégük működésének pénzügyi igazolásait, engedélyeztetik a GPS-rendszerben működő infokommunikációs rendszereiket, és megszerzik azt a minősítő igazolást, ami feltétele a fővárosi taxiszolgáltatásnak Budapesten. Ezt az Uber nem mondhatja el magáról.

Az Uber sajtóosztálya lapunk megkeresésére ugyanakkor azt válaszolta, hogy az ármódosítással vonzóbbá szeretnék tenni az Ubert az autósok számára, és szeretnék, ha egymásnak ajánlanák a lehetőséget. – Reményeink szerint 2016 végéig a meglévő ezer autós partner mellé további ezret tudunk bevonni – közölte a cég sajtóosztálya. Hozzátették, az adózási kérdésekkel kapcsolatban Európa-szerte folytatnak tárgyalásokat az illetékes hatóságokkal.

A Nemzet is beszámolt róla, hogy az észt adóhivatallal állapodtak meg egy közös rendszer kiépítésében. Megírták, több vezető magyar kormánypárti politikus is kijelentette korábban, hogy nem kívánják akadályozni az innovatív vállalatokat. Magyarországon jelenleg is zajlik kommunikáció a döntéshozókkal és a hatósággal, de mivel ezek folyamatban lévő tárgyalások, így ezekről nem kaptunk több tájékoztatást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.